A Mol Limo új díjazást vezetett be a biztonságosabb autózásért.
A Mol Limo bevezeti a kilométer alapú árazást, ezzel párhuzamosan csökkenti a perc- és óraalapú díjakat, akár 70 százalékkal is – közölte a közösségi autómegosztó. Az új – együttes – díjszámítási rendszer értékeli a megfontolt autóhasználatot, az utazás tényleges költsége ugyanis a megtett kilométerek számától, és nem a közben eltelt időtől függ. Az új díjstruktúra előnyei elsősorban a városi autóhasználat során, az autómegosztás elsődleges terepén jelentkeznek. Sokszor érte kritika a megosztó autóit használókat, hogy versenyzői stílusban próbálnak közlekedni, aminek az egyik oka lehetett a tisztán időarányos díjfizetés – tehát ha ugyanoda gyorsabban megérkezett a „limós”, akkor kevesebbet fizetett.
A cég jelezte, hogy a kötbér ittas, tudatmódosító szer vagy gyógyszer hatása alatt történő vezetés esetén 350 ezer forintra nőtt, szintén a biztonságos közlekedés ösztönzése érdekében. További változás, hogy megszűnik a reptéri zónadíj azoknak, akik a Liszt Ferenc repülőtérről a fővárosba autóznak; korábban 2490 forint adódott hozzá a végösszeghez. Azok a felhasználók, akik a városból a repülőtérre mennek, a korábbi 2490 helyett 1990 forint zónadíjat fizetnek a jövőben. A cég honlapján elérhető adatok szerint a flottájukat 450 darab autó alkotja, a felhasználók Dacia, Volkswagen, Kia, Fiat, Opel, Toyota, Mercedes-Benz járművek közül választhatnak.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.