Nagyszabású közlekedési sztrájk lesz Németországban hétfőn, várhatóan a közlekedés csaknem valamennyi formáját ellehetetlenítik. Emiatt a közutakon zsúfoltságra számítanak.
Németországban több szakszervezet közös sztrájkfelhívást adott ki. A szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a ver.di szakszervezeti szövetség és a vasutas és közlekedési dolgozók szakszervezetének (EVG) közös akciójáról tájékoztató közleményében kiemelték, hogy a március 27-re meghirdetett 24 órás figyelmeztető sztrájk a távolsági, a térségi és a helyi közlekedést, valamint a repülőtereket, az autópálya-üzemeltető társaságokat és a vízügyi és hajózási igazgatási szerveket is érinti, méghozzá országszerte.
A csaknem kétmilliós tagságú ver.di-nél 120 ezer dolgozót szólítottak fel a csatlakozásra. A nagyjából 230 ezer dolgozót összefogó EVG valamennyi tagját sztrájkra hívja. Az EVG közölte, hogy az ötvennél is több közlekedési vállalattal – köztük a Deutsche Bahn országos vasúttársasággal és számos térségi vasú vasúttársasággal – folytatott tárgyalásaik első fordulója nem hozott eredményt, és a munkaadó megfontolásra méltó ajánlat helyett a dolgozók helyzetét tovább rontó követelésekkel állt elő. Például azzal, hogy a termelékenység növelése érdekében önként mondjanak le az egyik legnagyobb szociális vívmány, a fizetett szabadság egy részéről.
Azonban a közlekedési dolgozók, „akik a világjárvány idején szolidaritásból lemondtak a megfelelő béremelésekről, nem értenek egyet az ilyen magatartással” és jelentős béremelést tartalmazó ajánlatot várnak el a munkaadói oldaltól – tették hozzá, kiemelve, hogy központi követelésük a havi munkabér általános, 650 eurós emelése. A ver.di a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről zajló tárgyalások eredménytelensége miatt februárban elindított sztrájksorozatát folytatja az EVG-vel szervezett újabb tiltakozó akcióval. A közvetlenül vagy közvetve érintett munkavállalói csoportok közé tartoznak például a repülőtéri tűzoltók, a légiközlekedés rendészeti területén dolgozók és a helyi – tartományi – tulajdonban lévő reptérüzemeltető vállalatok számos más alkalmazottja is. A ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel. A munkaadói oldal egyelőre 5 százalékos béremelést és 2500 euró egyszeri kifizetést ajánl.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.