2023.03.25, 08:19
Buszsáv-razziák eredménye

Budapesten több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki a buszsávot jogosulatlanul használó autósokra három év alatt.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) összesítése szerint három év alatt több mint 15 millió forint bírságot szabtak ki az ellenőrző akciók során azokra az autósokra, akik jogosulatlanul használták a buszsávot. A közlemény szerint 2023-ban negyedik éve, hogy havonta két napon át közösen ellenőrzi az autóbuszsávok használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság és a BKK. Az akciók kezdete óta 43 napon 1553 intézkedés történt, és csaknem 16 millió forintnyi bírságot szabtak ki a rendőrök – írták. Az összehangolt művelet során a reggeli és délutáni csúcsban a leginkább problémás helyszíneken ellenőrzik a buszsávokat a BRFK munkatársai, napközben pedig az árurakodás szempontjából kritikus vonalakon járőröznek. A metrópótlás idején a pótlóbuszok által használt sávok ellenőrzése kiemelt figyelmet kapott, hagyományosan pedig a bevezető utak és a belvárosi buszsávok kerülnek fókuszba ezeken a napokon.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14