Több kerületben fejleszti a főváros a kerékpáros- és gyalogosközlekedés feltételeit.
Javulhatnak a kerékpáros- és gyalogosközlekedés feltételei a Rákos-patak mentén, a főváros X., XIII., XIV. és XVII. kerületében is, egy előreláthatólag nyáron kezdődő beruházásnak köszönhetően. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közzétette, hogy az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,22 milliárd forint jut arra, hogy kerékpárosbaráttá alakítsák a Rákos patak kerékpárút nyomvonali térképe
A tervezésre és kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás kerületenként elindult. Ezek ajánlati felhívásai a X., a XIII. és a XIV. kerületi szakaszokra idén március 8-án, a XVII. kerületi szakaszra pedig március 21-én jelentek meg, a XV. és a XX. kerületben pedig már tart a kivitelezés. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a kivitelezés előreláthatólag idén nyáron elkezdődhet. A projektben ténylegesen megépülő szakaszokat a beérkező árajánlatokat követően határozza meg a BKK aszerint, hogy melyek férnek bele a rendelkezésre álló VEKOP-forráskeretbe és melyek nem.
A közlemény szerint a fejlesztések célja a mindennapos, illetve a szabadidős kerékpározás magas színvonalú feltételeinek megteremtése. A Rákos-patak menti beruházás előkészítésekor a BKK számára fontos szempont volt, hogy az új útvonalak csatlakozzanak a hálózat jelenlegi, illetve tervezett szakaszaihoz. A társaság célul tűzte ki, hogy a fejlesztések hatására egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, akár a közösségi közlekedéssel társítva is.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
