Az Útinform jelzése szerint homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-esen, Nagyszentjánosnál.
A viharos erejű széllökések miatt időnként sűrű por és homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-es autópályán a 102-es és 103-as kilométer közötti szakaszon, Nagyszentjános és Bőny térségében – figyelmezetetett az Útinform. A közlés szerint erre táblák is felhívják a figyelmet, az autósoktól azt kérik, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést. Az Útinform jelezte azt is, erős, néhol viharos széllökésekre kell számítani a Dunántúlon, főként a Balaton nyugati medencéjében és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A viharos erejű szél sok helyen hordja a homokot és a port, ezzel porvihart kavarva, így a látótávolság hirtelen akár 50 méter alá is csökkenhet. Ilyen területre érve lassítsanak és használják a vészvillogót és a ködlámpákat! A hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon és alsóbbrendű utakon lehetnek letört faágak vagy akár kidőlt fák is. Kérik, hogy aki ilyet lát, hívja az Útinform ügyeletét a 061/336-2400 telefonszámon és mindenki vezessen kellő figyelemmel.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
