2023.02.26, 10:16
Budapest felkészülhet a jövőre

A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal nyilvánossá tette a közlekedésbiztonsági stratégia javaslatot.

Röviden összefoglalva, amikkel Budapest vezetése tenne a jobb közlekedésbiztonsági mutatókért az az alacsonyabb sebességhatárok a budapesti belvárosban, éjjel-nappal működő traffipaxok elhelyezése legalább száz helyszínen, valamint egy zebramegújítási program. A Főpolgármesteri Hivatal szombaton tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a  Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a honlapján nyilvánosságra hozta a közlekedésbiztonsági stratégia társadalmi egyeztetési változatát. Ennek célja az Európai Unió vonatkozó irányelveivel összhangban, hogy 2030-ig megfelezzék, 2050-re pedig nullára csökkentsék a halálos közúti balesetek számát a fővárosban. A stratégia nemcsak a főváros következő évekre való feladatait határozza meg, hanem javaslatot tesz országos jogszabályok módosítására is.

A közlekedésbiztonsági stratégia szerint Budapesten legalább 100 helyszínen kell sebességmérő kamerákat kihelyezni és ezek telepítéséhez a rendőrség partnerségére van szükség. Úgy vélik, hogy ahol szükséges, csökkenteni kell a sebességhatárokat Budapesten, ezért kétszeresére növelnék a védett lakóterületek – a 30-as és a lakó-pihenő övezetek – kiterjedését, és alacsonyabb sebességhatárokat vezetnének be a belvárosban: a Hungária-gyűrűn belül maximum óránkénti 50 kilométeres, a Nagykörúton és azon belül maximum óránkénti 40 kilométeres sebességhatár bevezetését javasolják. Budapesten 5240 gyalogátkelőhely található, ezeknek több mint a felét az elmúlt három évben felújították. Ezt a programot folytatni kell, így néhány éven belül elérhető, hogy Budapesten minden gyalogátkelőhely kifogástalan állapotban legyen.

A hivatal fővárosi egyeztető fórumot kezdeményez a rendőrség és a releváns szakmai és civil szervezetek részvételével, így szakmai szinten kidolgozott javaslatokkal lehet segíteni a közlekedésbiztonság helyzetén önkormányzati és kormányzati eszközökkel egyaránt. A legfontosabbnak a közlekedők tudatosságát nevezték, közlekedési módtól függetlenül, ezért tájékoztató kampányt indítanak a fővárosi felületeken, hogy ezzel ösztönözzék a budapestieket a biztonságosabb és egymásra odafigyelő közlekedésre.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a BKK a közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetés és szakmai fórumok alapján készítette el. Az elmúlt hetekben megkezdődött már a stratégia megvitatása releváns civil és szakmai szervezetekkel is. A következő lépés a stratégia nyilvános vitája, azt követően a végleges javaslatról a Fővárosi Közgyűlés dönthet. A közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a BKK weboldalán bárki véleményezheti.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.