A tervek szerint idén is folyamatosan fejlesztik a Mol Bubi közbringarendszert.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ez évben is tervezi a Mol Bubi közbringarendszer fejlesztését. Céljuk, hogy a közbringa-szolgáltatás minél szélesebb körben váljon elérhetővé, ezért újabb helyszíneken lehet kerékpárokat felvenni és letenni. A főváros két újabb pontján, a VI. kerületben a Nagymező utca és a Zichy Jenő utca sarkán, valamint a VIII. kerületben az Orczy téren is kiépítettek egy-egy gyűjtőállomást. Új a Terézvárosban átadott négy gyűjtőpont is, valamint a megújult Blaha Lujza téren is két állomás várja a felhasználókat. A BKK emlékeztetett, hogy a Mol Bubi eszközparkja jelentősen nőtt a 2021-es megújulása óta és dinamikusan bővült a közbringra-rendszer szolgáltatási területe: jelenleg összesen 180 gyűjtőállomáson lehet felvenni és leadni a kerékpárokat. Tavaly 500 új Mol Bubi biciklit állítottak forgalomba, legutóbb október elején 200 új kerékpárral nőtt az állomány. Jelenleg 2060 közbringa áll az ügyfelek rendelkezésére. A BKK közölte, a közbringarendszer a felhasználóbarát applikációnak, a könnyű regisztrációnak és a megújult kerékpároknak köszönhetően a 2021 májusi megújulása óta sorra döntötte a rekordokat: 2023 februárjában átlépték a 4,4 milliós utazásszámot. A Mol Bubi napi használati csúcsa 2021 decemberében 3531 volt, egy évvel később már 7117 volt a legmagasabb napi szám. Idén is komoly emelkedés volt megfigyelhető: tavaly januárban 3493, idén az első hónap leginkább kihasznált napján már 6009 alkalommal vették igénybe a közbringákat az emberek.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.