2023.02.13, 10:40
Elaludt a sofőr, félfrontálisan ütközött

Kisgyerekeivel utazó apa bóbiskolt el a volán mögött és húzódott át a szembeforgalmi sávba. Baleset lett a vége.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves cseh állampolgár ellen, aki Nógrád vármegyében okozott közúti balesetet. A vádirat szerint a személygépjárművet vezető cseh férfi két kiskorú gyermekével 2022. július 30-án, délután, a 2. számú főút Szendehely-Katalinpusztán átvezető szakaszán közlekedett Rétság felé. 40-50 km/órás sebességgel haladt a forgalmas útszakaszon, amikor néhány másodpercre elaludt, ezért a gépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol egy szemből szabályosan érkező lengyel kamionnak ütközött, amelynek a török sofőrje fékezett ugyan, de a balesetet már nem tudta elkerülni.

A baleset következtében a török férfi nyolc napon túl gyógyuló kézcsonttörést szenvedett, a vádlott gyermekei könnyebben sérültek, a járművek megrongálódtak. A vétkes sofőr megszegte a KRESZ azon rendelkezését, miszerint járművet az vezethet, aki biztonságos vezetésre képes állapotban van, ezért tért át a szemközti forgalmi sávba. A vádhatóság közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolta meg, vádiratában indítványozta, hogy a Balassagyarmati Járásbíróság büntetővégzés alkalmazásával szabjon ki vele szemben pénzbüntetést és fizettesse meg a 14.400 forint bűnügyi költséget is.

2302 Csehsofor Lenygelkami Torokvezeto 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14