A NIT Hungary szakmai érdekvédelmi szervezet tájékoztatása szerint minden, a budai Vár területére beadott, buszokra vonatkozó várakozási engedélykérelmet visszautasított az önkormányzat.
A NIT Hungary érdekvédelmi szervezet információi szerint a fővárosi parkolási rendelet 2022. évi módosításával összefüggésben Budapest I. kerületi önkormányzata tavaly év végén új szabályozást vezetett be a 17 főt meghaladó befogadóképességű különjárati autóbuszok közlekedése tekintetében a budai Várban. 2022. december 1-jétől a fővárosi parkolási rendeletben definiált „Budai Vár várakozási övezet” területén autóbusz csak érvényes várakozási hozzájárulás birtokában, és előzetes regisztráció mellett várakozhat. A hozzájárulások kiadására a kerületi szintű parkolási szabályozás 2022 év végi módosítása értelmében az I. kerületi önkormányzat Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága illetékes.
A kerület szakbizottsága 2023. január 26-án megtartotta az első olyan érdemi ülését, ahol az addig beérkező autóbuszos várakozási hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása is napirendre került. A bizottság valamennyi beérkezett kérelem esetében elutasító döntést hozott, tehát egyetlen kérelmező személyszállító szolgáltató részére sem adott ki várakozási hozzájárulást. A bizottsági előterjesztés tartalma szerint az elbírálás egyik szempontja az emissziós besorolás mellett a kérelmezett járművek vélelmezett magassága volt, figyelemmel arra, hogy a várakozási övezet közúti szakaszát képező Hunyadi János út – Palota úti közútszakaszon 3,65 méteres magasságkorlátozás van érvényben. (Ez az érték 2022 nyarán, a Palota úti közműfelújítások idején 3,5 méter volt.)
A NIT Hungary ezért 2023 január 13-án levélben fordult a Budapest Közút műszaki vezérigazgató-helyetteséhez, kezdeményezve a Budapest, I. Palota úti Fehérvári kapu magasságának a hatályos útügyi műszaki előírások szerinti felülvizsgálatát, a jelenlegi közúti űrszelvény-magasság értékeinek megállapítását és szükség esetén a magasságkorlátozás értékének a mérési eredmények megfelelő módosítását. A Budapest Közút Zrt. válaszlevele szerint a Fehérvári kapu méreteit a társaság korábban felmérte, a magassági adatok rendelkezésre állnak. A Budapest Közút aggályosnak tartja a sávonkénti magasságkorlátozás bevezetését, és mivel biztonsági okokból a magasságkorlátozó tábla szerinti maximális magasságú járműnek az útpálya bármelyik részén, a kapu teljes keresztmetszetében biztonsággal át kell férnie, ezért a magasságkorlátozás módosítását nem tervezik. A válaszlevél arra is kitér, hogy a magasabb járművek jelenleg is csak az útpálya középére húzódva, a záróvonalat szabálytalanul átlépve tudnak áthaladni a kapu alatt, és ezzel veszélyeztetik a kapu és a saját járművük épségét.
Az érdekvédelmi szervezet az érintett autóbuszos személyszállító vállalkozások figyelmét arra hívja fel, hogy a Fehérvári kapu műszaki adottságai alapján a 3,65 méteres magasságkorlátozás a Hunyadi János út – Palota úti közúti szakaszon érvényben van (függetlenül attól, hogy milyen típusú jármű halad át alatta), és ez a tény várhatóan a jövőben is meghatározza majd azt, hogy a kerület szakbizottsága mely járművekre ad ki várakozási hozzájárulást, és melyekre nem. A magyar honosságú járművek hozzávetőleges magasságára vonatkozó – a bizottság által mérlegelt, és döntéseit részben megalapozó – jármű-műszaki adatok forrása nem ismert. Ezen adatok a NIT Hungary álláspontja szerint nem a kérelmezett járművek valós, áthaladáskori utazómagasságát tükrözik, ugyanakkor tényként kezelhető, hogy a bizottság a KRESZ előírásaitól függetlenül, részben ezen adatokra is támaszkodva hozta meg elutasító döntéseit.
A NiT Hungary párbeszédet kezdeményezett az illetékes szervekkel a probléma megoldására. A Budai vár területén érvényben lévő, az autóbuszok várakozásának (parkolásának) rendjével összefüggő szabályozással kapcsolatban a NIT felhívja a figyelmet arra, hogy a fővárosi és kerületi szintű parkolási rendeletek a Budai vár várakozási övezetben az autóbuszok várakozását (parkolását) szabályozzák. Az autóbuszokra – akárcsak más járművekre – a közút jogszerű használata tekintetében a KRESZ szabályai az irányadók.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
