2023.02.04, 08:29
Erős szélre számítsanak

Erős széllökések miatt harmadfokú riasztásokat adtak ki a Dunántúl egy részére.

Az erős széllökések veszélye miatt több Balaton-környéki járásban a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat hajnalban. Veszélyjelzésükben azt írták, tovább erősödik az északnyugati szél, amely a nappali órákban egyre inkább északira fordul. Szombaton napközben az országban sok helyen lehet 70 kilométer/óra fölötti széllökés. Erősen viharos – 90-100 kilométer/órát meghaladó – szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon – Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben – várhatók. Emellett kiemelten a Dunántúli-középhegységben főként a Bakonyban, a Mecsek környékén és a Balaton térségében 110 kilométer/óra körüli, vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani.

Ezért Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém, Zala Vármegye területére a legmagasabb, harmadfokú (piros) figyelmeztetést adta ki a meteorológiai szolgálat, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 110 kilométer/órát. Az ajkai, balatonalmádi, balatonfüredi, enyingi, fonyódi, keszthelyi, marcali, siófoki, tapolcai, veszprémi és várpalotai járás területén a harmadfokú riasztást is kiadták. Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas Vármegye területén, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát. Hozzátették: az időjárási helyzetre tekintettel nőhet a piros fokozattal figyelmeztetett/riasztott területek nagysága.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a meteorológiai előrejelzések szerint szombat éjfélig az ország területén több helyen viharos szélre és havas esőre, havazásra kell számítani, emiatt csúszós, jeges utakra, csökkent látótávolságra kell készülni. Azt kérték, mindenki kellő körültekintően közlekedjen a viharos szélben a fák, fasorok, állványzatok közelében. Azt javasolják, az útra kelőknek, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről, az útviszonyokról és csak megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival induljanak el. Az autóba tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot és vigyenek magukkal feltöltött mobiltelefont – javasolta a katasztrófavédelem.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14