Ismét őrizetbe vettek nyolc kormánytisztviselőt, akik gépjármű műszaki vizsga-állomáson dolgoztak. Korrupcióval gyanúsítják őket.
Kormánytisztviselők a gyanú szerint vesztegetési pénzt fogadtak el egy műszakivizsga-állomáson az ügyfelektől – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A területi közigazgatásért felelős államtitkárság jelzése alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítést végzett, majd kedden a nyomozó ügyészség „összehangolt eljárási cselekményeket” hajtott végre. A Központi Nyomozó Főügyészség nem nevezte meg, melyik településen, vármegyében hajtották végre az akciót.
A főügyészség azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint „egy közép-magyarországi kormányhivatal dolgozói a gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől”. A vizsgabiztosok az elfogadott készpénzről nyilvántartást vezettek, azt a hivatali munkaidő lejárta előtt – rendszerint a vizsgaállomás öltözőjében – összegyűjtötték, majd egyenlő arányban szétosztották, függetlenül attól, hogy az adott napon mely kormánytisztviselő milyen összegű korrupciós pénz vett át.
A vizsgabiztosoknál történt kutatások során több mint 53 millió forint készpénz került elő, amelyet az ügyészség lefoglalt. A főügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítottként kihallgatott nyolc kormánytisztviselő beismerő vallomást tett, és szabadlábon védekezhet. Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség nyomoz bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.
(képünk egy korábbi hasonló eset helyszínén készült az intézkedés során)
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
