Folytatódott az évek óta megfigyelhető tendencia és 830 ezer tulajdonosváltással új csúcsot ért el a használtautópiac 2022-ben.
Bár a tavalyi csúcs annyira azért nem „csúcsosodik” a 2021-es fölé, mivel az éves szintű növekmény 1,2 százalék volt az átírások (tehát elméleti tulajdonosváltások) terén. Így inkább egy beállt állapotról van szó, amelyet az újautópiac három éve tartó újabb válsága generált. A használtautó értékesítő hálózatot üzemeltető Weltautó meglátásai szerint a koronavírus járvány korlátozások enyhülő hatása miatt erősen indult a tavalyi év, azonban a februárban kitört háború azonnal érzékeltette a hatását. Márciusban és áprilisban jelentősen csökkent a vásárlói érdeklődés, egyre kevesebben vettek másodkézből származó gépkocsit, holott ebben az időszakban még az árak nem kezdtek el felfelé kapaszkodni.
A háború okozta sokk elmúlásával visszamerészkedtek a vásárlók a piacra, elég sokan keresve jó használt kocsit. A nagy kereslet felszívta a kínálatot, ami szűkülni kezdett, ezzel párhuzamosan emelkedésnek indultak az árak. A vásárlói kedv ennek ellenére nem lanyhult és kitartott az év végégig. Az összes hasznbáltpiaci adás-vételből a használt autó kereskedők 213 ezer eladott autóval 25 százalékos részesedéssel zártak. A Das WeltAuto az országos hálózatában 2022-ben 6278 autót adott el, míg összehasonlításképpen egy évvel korábban ez a szám 7442 volt.
Az elszálló üzemanyagköltségek új jelenséget szültek: a magasabb árkategóriában az elektromos és a hibrid kocsik kerültek előtérbe, így egyre többen keresték az alternatív hajtású modelleket. Ezt a trendet láthatóan igyekeztek meglovagolni a kereskedések, aminek köszönhetően egyre több ilyen példány jelent meg a piacon. Mivel ez a jelenség egész Európában megjelent, így rövid idő alatt hiány keletkezett az öreg kontinensen a jó állapotú használt e-modellekből, ezért egyre nehezebbnek bizonyult az utánpótlás beszerzése, amely szűkülő kínálatot és növekvő árakat hozott ebben a szegmensben is.
„Tavasszal és nyár elején még relatíve erős volt az érdeklődés, ennek köszönhetően pillanatok alatt keltek el a minőségi, jó árú használt autók, a magas kereslet miatt a vásárlók sok esetben – a jó ár tudatában – szinte próbaút nélkül szerződtek a kiszemelt autókra, mert tartottak attól, hogy azonnal elviszi más a kocsit, ha nem cselekednek időben – mondta el Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója. – Ez a jelenség ősszel már mérséklődött, így év végére kiegyenlítődött a kereslet és a kínálat. A vevők láthatóan egyre megfontoltabbá váltak, mert tartottak attól, hogy a kapkodás miatt rossz döntést hoznak, így az azonnali szerződédkötés helyett inkább kivártak a vásárlók, akár hónapokig halogatva azt. A lendület mérséklődésében az is szerepet játszott, hogy érzékelhetően csökkent a finanszírozási kedv, mert amíg az év elején minden második szerződéshez finanszírozás is kapcsolódott, addig év végére 30 százalékosra csökkent ez az arány, amely nehezítette a gépjármű-beszerzéseket, hiszen csak a készpénzzel rendelkező ügyfelek tudtak könnyen lépni.”
A hazai átírásoknál közel 50 százalékban az alsó-középkategóriás és a kisméretű autók domináltak. A legkeresettebb használt piaci márkának ismét az Opel (93.976 autó) bizonyult éves összesítésben a Volkswagen (83.264 autó) és a Suzuki (70.964 autó) előtt. De a magasabb kategóriájú modellek, így az Audi, a BMW és a Mercedes típusai is igencsak nagy érdeklődésnek örvendtek, amelynek köszönhetően mindhárom márka a legjobb tíz között zárt. A típusok rangsorában 2019-ben a hazai átírásokban és az importban is az Opel Astra végzett az első helyen, előbbiek esetében a Suzuki Swiftet és a Ford Focust, utóbbiaknál a Focust és a Volkswagen Golfot megelőzve. A legtöbben Budapesten és Pest vármegyében, a legkevesebben Zala vármegyében vásároltak hazai vagy külföldről származó négykerekűt.
„A jelenlegi kilátások alapján továbbra is a hosszabb szállítási idők jellemzik az új autó szegmenst, így 2023-ban sem várható enyhülés a használt kocsik iránti keresletben. Az utánpótlás beszerzése azonban továbbra is korlátozott marad, így a használt autók árainak csökkenése nem várható a közeljövőben. A jó minőségű autók évek óta tartják az árukat, előfordulhat olyan eset is, hogy négy év után drágábban adható el egy kocsi a beszerzési áránál, ergo ma már ott tartunk, hogy egy átlagos használt autó is lehet jó befektetés. Ezt sok magántulajdonos észrevette, akik olykor irreális árigénnyel jelennek meg a kínálati oldalon autójukkal. A vételi oldalon azonban az látható, hogy a vásárlók elfogadták a magas használtautó árakat, és fennakadás nélkül kifizetnek akár 10 millió forintot egy fiatal, kéziváltós Škoda Octaviáért. Ellenben az 5-7 éves kategóriában nagyobb árérzékenység jellemző, ott ötmillió forint körül mozog a fájdalomküszöb” – tette hozzá Tóth Péter.
A Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója elmondta, hogy tapasztalataik alapján továbbra sem csökken a dízel autók iránti kereslet, az Audi A4, Volkswagen Passat, Škoda Superb kategóriában továbbra is azt viszik, a kisebb méretű modellek esetében egyértelműen a benzines vagy az alternatív hajtású példányok dominálnak a kedvezőbb fenntartási költségek miatt.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.