2023.01.10, 06:46
Aki háborúzik nem vásárolgat

Több évtizedes mélypontra zuhant az orosz újautó-piac 2022-ben.

Vastagon feleződött az orosz autópiac a háború mellékhatásaként tavaly. 2022-ben 626 300 darab személyautót értékesítettek Oroszországban, éves összehasonlításban 59 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A körülményeket figyelembe véve, tehát a „nyugati” autógyártók kivonulásának a hatását, ami az oroszországi gyártást is majdnem teljesen visszavetette, még nem is olyan nagy a piacomlás. Az orosz politikai vezetés a saját önálló gyártás visszaállításával (egyszerüsített Lada modellek, kínai liszensz Moszkvics), valamint az embargós politikában nem partner országok autógyártóinak a termékeivel igyekezett helyreállítani az egyensúlyt. Az európai márkákat részben pótolják így a kínai, valamint a dél-koreai márkák. De értesüléseink szerint az európai, japán, amerikai gyártók típusai sem tűntek el teljesen, kerülőutakon, dupla áron bejutnak a vásárlókhoz.

Az Avtostat orosz elemző intézet előzetes adatai szerint decemberben éves összevetésben 58 százalékkal, 56 745-re csökkent az értékesítés, ami azonban 10 százalékkal haladja meg a novemberi számokat – tehát növekedési ívre helyezkedett a piac. A kínai és orosz márkák adták az új személygépkocsi eladások több mint 70 százalékát az év utolsó hónapjában. A teljes piac több mint 60 százaléka öt márkára korlátozódott, a Ladára (19,6 ezer darab), és négy kínai gyártó termékére: Chery (7,8 ezer darab), Geely (4,5 ezer darab), Haval (4,4 ezer darab). Az év első 10 hónapjában Oroszország volt a kínai autók hatodik legnagyobb exportpiaca. Visszatekintve Oroszországban az autóeladásokat tekintve a legjobb év 2012 volt, akkor csaknem 3 millió új autó talált vevőre. Az ország elleni nemzetközi szankciók és a gazdasági visszaesés miatt az autópiaci forgalom már 2012 és 2016 között csaknem ötven százalékkal esett vissza. 2019-ben 1,759 milliót, 2020-ban 1,6 milliónál is kevesebb új autót értékesítettek az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB adatai szerint

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14