Súlyos fokban ittas sofőr okozott balesetet, éjszaka, frontálisan ütközött a vétlen autóval - videóval.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki súlyos fokú ittas állapotban vezetett gépkocsival okozott balesetet. A vádirat szerint a férfi 2022. február 1-jén, Tatabányán, súlyos fokban ittas állapotban vezette a személygépkocsit. Az elkövető vezetés közben a jármű középkonzolján lévő digitális klímát állította. Az ittas férfi eközben a járművet nem az útviszonyoknak és az út vonalvezetésének megfelelően vezette, ezért a forgalmi sávról jobbra lehaladt, és egy parkoló gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközéstől a járműve áthaladt az ellentétes forgalmi sávba, ahol a bal első részével nekiütközött egy másik, szemből érkező gépkocsinak. A baleset során a vétlen sofőr és utasa is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a büntetlen férfival szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést, pénzbüntetést szabjon ki, valamint hosszabb időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.
A videó a vétlen autóban elhelyezett menetrögzítő kamera felvétele, Magyarország Ügyészsége hozta nyilvánosságra.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.