2022.12.21, 12:40
Stagnáló használtautópiac

Novemberben lényegében nem változott a használtautópiaci aktivitás.

Novemberben Magyarországon 69 398 használt személygépkocsi cserélt gazdát ( ez 1 százalékkal tér csak el -felfelé – a tavaly novemberi értéktől). A joautok.hu hirdetési portál elemzői véleménye szerint külföldről nehezebb a vásárlás a piaci drágulás, és a forintárfolyam kedvezőtlen módosulása miatt, így a használt járművek importja csökkent. Úgy látják az újautópiacit súlytó chiphiány enyhülésével párhuzamosan enyhül az újautó kínálati hiány, tavasszal várhatóan már a kereslet is élénkebb lesz. Az újautópiac normalizálódása kiegyensúlyozottabb piacot ígér, amit jelez az is, hogy a használtautók drágulása október közepére megállt. A joautok.hu úgy látja, hogy év végéig csak a belföldi használtautó-piac bővülhet, de a várható körülbelül 838 ezres darabszám így is csupán 2 százalékkal múlhatja felül a tavalyi csúcsot. November végéig a forgalom elérte a 772 400 darabot, ami 2,8 százalékos szerény emelkedés, miközben az import ugyanennyivel csökkent, 118 600 darabra esett vissza. Az új autók piaca Magyarországon ennél is nagyobb mértékben, 8-9 százalékkal zsugorodhat az idén.

 

Obb 30ev 2

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.