Péntektől használhatják Budapesten a Lánchidat a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők.
December 16., péntek délutántól használhatják a fővárosban a Lánchidat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők. A november közepén megtartott próbaterhelés után eredményesen zárult a közbenső műszaki átadás-átvétel folyamata: a Lánchíd ideiglenes forgalomba helyezéséhez hozzájárult az építési engedélyen szereplő valamennyi szakhatóság. Így az útpálya készen áll az ideiglenes forgalmi rendben meghatározott járművek biztonságos fogadására. A BKK közölte, a kivitelezés az eredeti tervek szerint – többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával – folytatódik, vagyis a híd a teljes átadásig munkaterület.
Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, várhatóan 2023 őszén lehet használni a hidat. A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik majd döntés, a budapestiek véleményének kikérésével. Így a fővárosiak megalapozottan, féléves tesztidőszak után határozhatnak arról, hogy mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben. Felhívták figyelmet, hogy az egyéni gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, őket a behajtani tilos tábla figyelmezteti erre.
A BKK közölte, hogy „a korábbinál több mint 20 százalékkal nagyobb kapacitást biztosítanak azoknak”, akik a Lánchídon közösségi közlekedéssel kelnek át: a Széll Kálmán tér és a Vár felől érkező 16-os autóbuszok ismét a Deák Ferenc térig közlekednek; új autóbuszjárat közlekedik 216-os jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között korszerű, nagy kapacitású szóló Mercedes autóbuszokkal; valamint az eddig ideiglenesen az Erzsébet hídra terelt 105-ös autóbuszok ismét a Lánchídon haladnak, gyorsabb kapcsolatot biztosítva a pesti és a budai oldal között. A 178-as autóbuszok Pesten továbbra is a Gyöngyösi utca végállomásig közlekednek már a Lánchídon keresztül – a 105-ös buszokhoz hasonlóan, az Erzsébet híd helyett. A 916-os és a 990-es éjszakai buszjáratok péntekről szombatra virradó éjszakától ismét a Lánchídon közlekednek, nem érintik az Erzsébet hidat.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.