Négy, a vezetéstől való végleges eltiltás sem tartotta vissza attól, hogy autóba üljön. Ötödszörre is eltiltották.
A Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Pécsi Járási Ügyészség ebben az évben már másodszor emelt vádat eltiltás alatti vezetés miatt egy férfi ellen, aki többszörösen végleges hatályú járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett. A vádirat szerint a vádlott többször volt büntetve közlekedéssel kapcsolatos bűncselekmények miatt, őt a bíróság az elmúlt öt évben négyszer tiltotta el véglegesen a járművezetéstől. Legutóbb 2022. október 13-án ítélték szabadságvesztésre ittas járművezetés és eltiltás hatálya alatti vezetés miatt és őt ismét véglegesen eltiltották a járművezetéstől. A vádlott a szabadságvesztés megkezdésére 2023. január 13-ig halasztást kapott. A férfi elítélése után, börtönbüntetésének megkezdése előtt, végleges hatályú járművezetéstől eltiltás alatt ismét gépkocsit vezetett Pécsett, 2022. november 5-én. A vádlott cselekménye járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének a megállapítására alkalmas. Az ügyészség azt indítványozta a vádiratban, hogy a bíróság börtönre ítélje a férfit és ismét végleges hatállyal tiltsa el a járművezetéstől. Mivel a vádlott a bűncselekményt szabadságvesztésre ítélése után követte el úgy, hogy a korábban kiszabott szabadságvesztést még nem hajtották végre, amennyiben őt a bíróság szabadságvesztésre ítéli, nem bocsátható feltételes szabadságra.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.