Felkészül a télre a Volánbusz: vezetéstechnikai képzéssel a sofőröknek, technikai támogatással a buszoknak.
A Volánbusz minden évben figyelmet fordít a téli felkészülésre, a járműállományt és a közszolgáltatást nyújtó munkavállalókat is felkészítik a megváltozott út- és látási viszonyokra – közölte a Volánbusz Zrt. A társaság autóbusz-vezetői minden évben oktatáson vesznek részt a téli közlekedés veszélyeinek és a téli üzemeltetés előírásainak témájában. Évente mintegy ezer autóbusz-vezető speciális vezetéstechnikai tréningen vehet részt a Hungaroring tanpályáján is. A vállalat az autóbusz-állomások és a műszaki telepek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálatait is előkészítette, illetve feltöltötték a csúszásmentesítő anyagok készleteit is. A közlekedési cég ősszel előre meghatározott ütemterv szerint ellenőrzi autóbuszait, kiemelten figyelve a gumiabroncsok állapotára, a nemzetközi járatokhoz használt járműveiket sáros és havas utakon is megfelelő menetbiztonságot nyújtó abroncsokkal szerelik fel; a belföldi járatok jellemzően négyévszakos gumiabroncsokkal közlekednek. Öt milliméternél kisebb profilmélységű abroncsokkal nem indítanak járatokat, a kopott gumikat minden esetben cserélik.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.