2022.11.29, 10:19
Már csak két nap maradt a kgfb kampányból

Két napja maradt közel egymillió gépjármű, köztük 500 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását.

Az év végi kampányidőszakban váltó autósoknak a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk felmondását csütörtök éjfélig el kell jutniuk a biztosítókhoz, ha sikeresen társaságot váltanának – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szövetség tapasztalatai szerint a díjemelkedés aktivizálta az érintetteket, azzal számolnak, hogy közel százezren válthatják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre. Az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal, vagyis közel kéthavi összeggel múlja felül a tavalyi hasonló értéket, amely a mai inflációs környezetben nem nevezhető túlzott mértékű korrekciónak. Az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért célszerű minden érintettnek egyedi kalkulációval megismerni a következő időszakra elérhető díjakat.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a közleményben arra figyelmeztetett, hogy aki az utolsó pillanatban határoz a szerződése felmondásáról akkor mehet biztosra, ha felkeresi az érintett cég valamelyik ügyfélszolgálatát, és így szerezi be az igazolást a felmondás beérkezéséről. A szövetség tapasztalatai szerint a kampányban váltók mintegy 20 százaléka az utolsó 3-4 napra hagyja a döntést. Új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség, a gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egyidőben, az alkuszi összehasonlító oldalon megteszi. Emlékeztettek arra is, hogy az autósok 2010. előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani.

 

Obb 30ev 2

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

...
2024.05.03. 11:38

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

...
2024.05.03. 05:32

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.

...
2024.05.02. 14:26

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.