Minden járművek vannak a vezető számára vizuálisan nem ellenőrizhető holtterei. Általában minél nagyobb a jármű, annál holtteresebb. És annál jobban kell erre figyelni.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy tehergépkocsi vezetőjével szemben, aki 2020 szeptemberében, egy lajosmizsei utcában megfordulás során a gépjármű jobb első kerekével átment egy idős nő lábán. A sértett kórházi kezelése ellenére két hónappal a baleset után életét vesztette. A vádirat szerint a kecskeméti férfi – az ügy vádlottja – 2020 szeptemberében egy lajosmizsei dohánybolt elől indult el egy tehergépkocsit vezetve. Meg akart fordulni, ezért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávból jobbra kezdett kanyarodni. Fordulása során azonban a teherautó jobb oldalának elejével elsodorta az úttest jobb oldalán, az út szélén gyalogló idős asszonyt. A tehergépkocsi jobb első kereke átment az idős nő lábán, aki a földre esett.
A baleset következtében az idős nő súlyos lábsérüléseket szenvedett, majd a kórházi kezelése ellenére 2020 novemberében meghalt. A balesetből eredő sérülések és a sértett halála között a közvetett okozati összefüggés megállapítható volt. A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint járművel megfordulni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését nem akadályozza. Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
