2022.11.15, 17:27
Román szigor

Megelégelték Romániában a mindehol parkoló szabálytalan autósokat. Lesöprik őket a járdákról

Romániában mától a járdáról is elszállíthatja a rendőrség a szabálytalanul parkoló autókat, miután az államfő kedden kihirdette az erről szóló törvénymódosítást. Baranyi László, az MTI tudósítójának a jelentése szerint a román KRESZ eddig úgy rendelkezett, hogy a rendőrség elszállíttathatja az úttesten szabálytalanul várakozó autókat. A rendelkezés hatályát azáltal terjesztették ki a járdára, hogy törölték a jogszabály szövegéből az „úttest” szót. A rendőri intézkedés nyomán az önkormányzati, vagy útkarbantartó hatóságok feladata az autó elszállítása és tárolása. Az erről szóló, 2019-ben előterjesztett tervezetet a kétkamarás román parlament szenátusa elvetette, a jogszabály végső formájának meghatározásában illetékes képviselőház azonban októberben nagy többséggel megszavazta Catalin Drula ellenzéki képviselő, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökének a javaslatát.

Romániában egy 2016-ban elfogadott kormányhatározat részletezi a tilosban parkoló autók elszállíttatásának módját. Ebben a szabálytalanul parkoló autó elszállítását csak rendőr kezdeményezheti, akkor, ha a járműben „senki sem látható”. Az elszállított járművek őrzésére használt, elkerített területen pedig a nap 24 órájában lehetővé kell tenni, hogy a tulajdonos kiválthassa a gépkocsit, miután kifizette a közlekedési bírságot és az elszállítás költségeit. A közterület-fenntartót anyagi felelősség terheli, amennyiben a jármű az elszállítás vagy raktározás során megsérül. A jelenleg hatályos szabályok szerint járdán csak akkor parkolhatnak autók, ha a burkolaton felfestés jelzi ezt a lehetőséget, legalább egy méter széles hely marad a gyalogosoknak, és az autó nem akadályozza a járműforgalmat.

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14