2022.11.10, 10:59
Nézelődött, nem figyelt

Őzeket figyelt az autóvezető, így nem vette észre, hogy jön a vonat.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy asszony ellen, aki figyelmetlenségből adódóan nekiütközött egy személyvonatnak. A vád szerint a hajdúnánási asszony 2022. május 7-én, 16 óra 26 perckor személygépkocsival közlekedett Polgár felől Hajdúnánás irányába. Borult idő volt, de még természetes, nappali fényviszonyok uralkodtak, gyér volt a forgalom, az úttest pedig kátyús, töredezett.

Hajdúnánáshoz közeledve az utat vasúti sínpár keresztezi. A fénysorompó tilos jelzést mutatott, ezt azonban nem vette észre a vádlott, mivel figyelmét az út melletti erdősávból előbukkanó őzek elterelték. Az asszony egyenletes tempóban haladt a vasút-közút kereszteződéséhez, amikor észrevette a 60 km/óra sebességgel áthaladó személyvonatot és vészfékezés ellenére nekiütközött a szerelvény utolsó kocsijának. A vonaton kétfős személyzet és 22 utas tartózkodott, a balesetben személyi sérülés nem történt, azonban a cselekmény veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A hajdúnánási asszony a vasúttársaság sértettnek több mint fél millió forint kárt okozott, amelynek a megtérítését kérte a sértett képviselője a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon folyó nyomozás során. A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján az elkövetőt határozott időre tiltsa el a „B” kategóriájú közúti járművek vezetésétől, míg a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását utasítsa egyéb törvényes útra.

(képünk nem az eset helyszínén készült, csupán illusztráció)

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14