2022.11.02, 07:45
Frontális ütközés lazaságból

Zsák a foltját megtalálja: horgásztónál ütköztek a szabálytalanul közlekedő sofőrök.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint két, frontálisan egymással ütköző autó vezetőivel szemben vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség, mert a maconkai horgásztónál mindketten szabálytalanul hajtva ütköztek és súlyos sérüléssel járó balesetet okoztak. A vád szerint a férfiak 2021. május 20-án, kora délután, a Bátonyterenyéhez tartozó tórendszer keskeny, ám forgalmas útján egymás felé vezették tehergépkocsijaikat. A 25 éves, vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott dobozos felépítésű járművének zárt raktérben szabálytalan módon szállított további két utast. Ő és a 26 éves másik vádlott is rendelkezett helyismerettel, rendszeresen közlekedtek erre. A járművek az ellentétes irányokból egy, a bokros-fás növényzet miatt nehezen belátható útkanyarulatba érkeztek. Az idősebb férfi nem jobbra tartva haladt, míg a 25 éves vádlott az útviszonyokhoz képest eltúlzott sebességgel érkezett a számára beláthatatlan kanyarba. Igaz ugyan, hogy amikor észlelték egymást mindketten vészfékezésbe kezdtek, de a frontális ütközést már nem tudták elkerülni.

A balesetben a szabálytalanul a tehertérben utazó két sértett súlyosan megsérült, amikor testük magatehetetlenül a raktér oldalának és az ott található szerszámoknak ütközött. A szabályosan utazó utasnak könnyű sérülései lettek. A baleset oka egyrészt a 26 éves vádlott részéről a jobbra tartás elmulasztása, másrészt a szemből érkező 25 éves férfi eltúlzott sebessége volt. Az ügyészség ezért a férfiakkal szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, melyben indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki velük szemben pénzbüntetést és tiltsa el őket a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze őket az eljárás során keletkezett 330 848 forint bűnügyi költség megfizettetésére is. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

 

Obb 30ev 2

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.