2022.11.01, 08:54
Féktelenül okozott tragédiát

Hibás fékkel közlekedve sodorta el a buszmegállóban álló sértetteket a furgonos. Tudta a sofőr, hogy baj van az autóval.

A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki általa is tudottan hibás autóval közlekedve nekiütközött egy buszmegállónak. A cselekmény következtében ketten meghaltak és további három kiskorú személy is megsérült. A vádirat szerint az elkövető tudta, hogy a kisteherautója futómű és fékrendszer problémái miatt a biztonságos közúti közlekedésre nem alkalmas. Ennek ellenére 2020. szeptember 4-én Cegléd és Nagykőrös között közlekedett a járművel a reggeli órákban. Ebben az időben a 441. számú főúton lévő helyközi autóbuszmegállóban hét személy várakozott.

A megálló közelében az elkövető előtt haladó jármű balra kívánt bekanyarodni. Irányjelzés mellett folyamatosan lassított, majd meg is állt az útkereszteződés vonalában. Amikor a férfi észlelte az előtte megálló autót, fékezni kezdett, de a fékrendszer hibája miatt nem lassult kellő mértékben a járműve. Ezzel egyidejűleg a rossz fék miatt a kocsi balra húzott el, amit az elkövető eltúlzott kormánymozdulattal jobbra kívánt korrigálni. Az autó a manőver miatt irányíthatatlanul jobbra kezdett sodródni és nekiütközött a buszmegálló fapadjának. Ezután magával sodorva a várakozók közül több embert egy útmenti fába csapódva állt meg.

2211 Fektelenul Ford Transit 1

A baleset következtében az elsodort személyek közül ketten – köztük egy gyermek – életüket vesztették, két további kiskorú személy maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást, és egy kiskorú súlyos sérüléseket szenvedett el. A Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetővel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat. A képek a helyszínen készültek.

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14