Nőtt a nyilvános elektromosautó-töltőállomásokon felhasznált energiamennyiség.
Az elektromos gépjármű használók 45 százalékkal több áramot töltöttek járműveikbe nyilvános töltőállomásokon a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest, továbbá 13 százalékkal többet az előző negyedévhez viszonyítva – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves beszámolója alapján az MTI-vel. A közleményükben kiemelték, hogy az engedélyköteles töltőberendezések száma 24,8 százalékkal 2031 darabra nőtt egy év alatt; ezeken a töltőberendezéseken 4094 csatlakozó áll az elektromos gépjárművet tölteni kívánók rendelkezésére.
A zöld rendszámos autók száma 67 százalékkal 53 ezerre nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest – emlékeztettek a Belügyminisztérium adataira hivatkozva. Az előző év azonos időszakához viszonyítva minden megyében nőtt az elfogyasztott energiamennyiség: Tolna megyében megháromszorozódott, míg Győr-Moson-Sopron megyében, Budapesten, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőtt a legkisebb mértékben – írták. A publikus töltésű villamosenergia 57,6 százaléka Budapesthez és Pest megyéhez kötődik, 5 százalék feletti részaránya van Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyének, míg a többi megye 5 százalék alatti részaránnyal rendelkezik. A háztartási és egyéb nem nyilvános töltési lehetőségek nem szerepelnek a beszámolóban.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.