Visszaesett a használt autók belföldi forgalma szeptemberben, de éves szintet tekintve nőtt a vizsgált időszakban.
Tavaly szeptemberhez képest visszaesett a használt autók belföldi forgalma a kilencedik hónapban, de az év eleje óta nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a joautok.hu autóhirdetési portál. A Datahouse adatelemző ügynökség adatai alapján szeptemberben 68 586, míg egy éve 72 183 használt autó került új tulajdonoshoz Magyarországon. Előtte csak júliusban nem érte el a piac a tavalyi szintet, így az év első 9 hónapjának forgalma 612 100-ról 636 400-ra nőtt éves összevetésben. Ebben az időszakban a járművek 76 százaléka legalább 10 éves, 51 százalékuk alsó-közép kategóriás, illetve kisautó volt. A joautok.hu szerint a gazdasági helyzet romlása miatt csökken a kereslet, de az év első fele még jól alakult, így a használt autók belföldi piaca éves szinten néhány százalékkal felülmúlhatja a tavalyi 817 300 darabos rekordot. A visszaesést a negyedéves összesítések is igazolják, az első három hónapban ugyanis 217 ezer tulajdonosváltást jegyeztek be, majd 211 ezret, július elejétől szeptember végéig pedig már csak 208 ezret. Kiemelték ugyanakkor, hogy a forint euróval szembeni gyengülése, és a nyugat-európai használautó-kínálat szűkülése miatt az import még inkább csökken. Augusztusban és szeptemberben a behozatal a 10 ezres darabszámot se érte el, bár éves összesítésben a külföldről behozott járművek száma 98 ezerről 99 300-ra nőtt szeptember végéig.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.