Már 2012 óta hagyományosan ingyenes látásvizsgálattal, és szintén térítésmentes autó-átvizsgálási lehetőséggel indult el a „Látni és látszani 2022” figyelemfelhívó akció!
Az ORFK-OBB október 17. és december 4. tartja a „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnénk felhívni a figyelmet az autó és a sofőr felkészültségére, mert a hideg időszak közúti kihívásai a látási viszonyok romlásával is nehezednek. Segítségül a kampányban a csatlakozott partnerek közreműködésével az autósok lehetőséget kapnak arra, hogy ellenőriztessék térítésmentesen a látásukat, illetve a kijelölt partnereknél az autójuk világítását és gumiabroncsait. A közreműködő partnerek listája a „Látni és látszani” honlapon kereshető.
Jól látni
Az autóvezetéshez szükséges döntések és mozdulatok 90 százaléka a látástól függ. Aki vezetés közben jól lát, az képes egyidejűleg távolra, közelre és oldalra is látni! Az olyan külső tényezők, mint a sötétség vagy a rossz időjárási viszonyok rontják a látást és ezáltal a reakcióidőt.
Mi a megoldás? Ellenőriztesse látását évente legalább egyszer szakemberrel, akkor is, ha úgy gondolja, hogy nincs szüksége látáskorrekcióra.
Jól látszani
Rendszeresen ellenőriztesse az autót, ezen belül azokat az alkatrészeket, amelyek arra szolgálnak, hogy jól lásson és látszódjon.
Lámpák megfelelő működése
Az izzók elhasználódnak, tehát évente többször is szükséges ellenőrizni őket. Ha egy izzó kiég, túlfeszültséget idéz elő és emiatt a másik izzó is tönkremehet, ezért célszerű a kettőt együtt kicserélni. Amennyiben az autó világító berendezése megengedi az otthoni vagy váratlan helyzetben való javítást, mindig legyen izzókészlet az autóban!
Fényszórók beállítása
Ha a fényszórók rosszul vannak beállítva, ha csak egyetlen fokkal is feljebb hordanak a kelleténél, a szembejövő gépjármű vezetőit húszszor jobban vakítják! Ha a fényszórók csak egyetlen fokkal is lejjebb hordanak, a világítás hatékonysága huszad részére csökken, ami 30 méteres látáscsökkenést jelent.
Fényszórók tisztasága
A szennyezett fényszóró világítási teljesítményének legalább 30 százalékát elveszíti.
Szélvédő és ablakok
A különböző külső és belső szennyeződések szürkés réteget képeznek, ami rontja a látásminőséget. A felverődő kavicsok okozta repedések továbbá nemcsak a szabad kilátást akadályozzák, hanem egyéb veszélyforrást is jelenthetnek a gépkocsi utasai számára.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.