A legnagyobb magyarországi autóhírdetési portál adatelemzése is alátámasztja amit nap, mint nap látunk a piacon.
Jelentősen nőttek az árak a használtautók piacán az év folyamán. A hasznaltauto.hu portál statisztikái szerint a meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek a harmadik negyedévben, miközben 2020 elején még 2,5 millió forinton, majd 2021 végén valamivel 4,5 millió forint felett álltak. A portál arról is tájékoztatott, hogy szeptemberben a július-augusztusi átlaghoz mérten 10 nappal 46,8 napra nőtt az autók átlagos értékesítési ideje, amire legutóbb 2019-ben volt példa. 2020-ban átlagosan 42 nap, 2021-ben 38,9 nap volt az eladási idő.
A kereslet-kínálattal kapcsolatban megjegyezték, hogy a legolcsóbb, 500 ezer forint alatti szegmens kínálata és kereslete egyre csökken, ahogyan az 1 és 1,5 millió forintig autót remélők és kínálók köre is. A legtöbb vevő továbbra is 1,5-3 millió forint között szűr. A 3-5 millió forint közötti ársávban érdeklődők aránya az év első felében némiképp nőtt, ahogyan az 5-10 és a 10-20 millió forint között nézelődőké is. Felhívták rá a figyelmet, hogy a magyar használtautópiac utánpótlási forrásai egyre csökkennek, az új autók piaca 9,3 százalékkal csökkent az első háromnegyed évben (tehát kevesebben váltanak), a használt autók importja pedig a nyártól szintén visszaesett: augusztusban 11 százalékkal, szeptemberben már 22 százalékkal maradt el az előző évtől.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.