A kirakatüvegen át autójával behajtott egy ittas nő egy budapesti benzinkút kávézójába. Kávé helyett büntetést kap.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 51 éves nővel szemben, aki tavaly nyáron, ittasan, egy újbudai benzinkút kirakatüvegén keresztül behajtott a benzinkút kávézójába. A vádirat szerint a vádlott 2021. augusztus 2-án, délután, a XI. kerületben, ittasan vezetett, amikor a Balatoni úton lévő benzinkútnál elvesztette az uralmát a gépjármű felett és a benzinkút kirakatüvegén keresztül a kávézó részbe hajtott. Szerencsére senki nem sérült meg. A nővel szemben a helyszínre érkező járőrök intézkedtek, majd őt az illetékes rendőrkapitányságra előállították. A vádlott a cselekményt megelőzően alkoholt fogyasztott.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség az 51 éves nőt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a nővel szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.
(fotó: MTI)

Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
