Zsinkai Elvira r. alezredes személyében magyar vezetőt választott a ROADPOL szervezet.
Kolléganőnk, Zsinkai Elvira r. alezredes lett a ROADPOL, azaz „Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata” vezetője. Kolléganőnk már hosszú ideje részt vesz a ROADPOL munkájában, még az elődszervezet TISPOL (Európai Közlekedési Rendőrségek Hálózata) végrehajtó bizottságának lett a tagja 2019-ben, a szervezet működésének utolsó évében.
A ROADPOL elődszervezetét, a TISPOL-t 1996-ban hozták létre (Magyarország 2004-ben csatlakozott), és tagjainak száma fokozatosan bővült (28 EU tagállam + Norvégia, Svájc és Szerbia). A TISPOL a közúti közlekedésbiztonság javításában való közreműködést tűzte ki fő céljaként, feladatainak első számú prioritása a közúti balesetben meghalt és súlyosan sérült személyek számának csökkentése Európa útjain. A TISPOL 2019-ben szervezeti átalakulás miatt új nevet és székhelyet kapott, azóta a németországi Münsterben tevékenykednek.
Zsinkai Elvira 1998-ban csatlakozott a rendőrség kötelékéhez, munkáját közrendvédelmi területen kezdte, 2005-ben került közlekedésrendészeti szakterületre. Több, mint 10 évet töltött halálos és súlyos közlekedési balesetek és egyéb közlekedési bűncselekmények vizsgálatával. Az ORFK-OBB kötelékébe 2016-ban érkezett, munkája során a nemzetközi kapcsolatokért felel. 2016 óta TISPOL Műveleti munkacsoport, 2019 óta ROADPOL Végrehajtói Bizottsági tag. Az idei tisztújítás során szeptember 29-én választották meg a ROADPOL elnökének a szervezet éves őszi ülésén, Madridban, így feladatkörei a nemzetközi koordinációval és a szervezet nemzetközi szinten történő képviseletével is bővülnek. Munkáját Magyarországról látja el.
Gratulálunk kolléganőnknek, és az új kinevezéséhez erőt, egészséget kívánunk!

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.