Jóhiszemű autósoktól csalt ki kisebb összegeket egy nógrádi férfi, de hamar lefülelték.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az ügyészség fellebbezése nyomán a Balassagyarmati Törvényszék Súlyosította a szélvédős csaló büntetését és a pénzbüntetés mellett a közúti járművezetéstől is eltiltotta. A 44 éves Nógrád megyei férfit a gépkocsiját használta csalások elkövetéséhez. 2021. áprilisában a vádlott autójának szélvédője egy másik járműről felpattanó kő miatt megsérült. Ezután kigondolta, hogy véletlenszerűen kiválasztott autósokat követ és szólít fel fizetésre kőfelverődés ürügyén.
Négy egymást követő napon hét autóst követett és állított meg azzal a valótlan állítással, hogy a gépkocsijuk által felvert kő okozta a szélvédőjének sérülését. Kisebb, pár ezertől húszezer forintig terjedő „kártérítéseket” kért, három autós fizetett is neki, a többiek azonban nem, így azoknál kísérleti szakban maradt a bűncselekmény. A férfi mindösszesen 28.000 forint kárt okozott, amíg az egyik autós le nem buktatta. Megkérte, hogy menjen utána a jármű telephelyére és a cég főnökével beszélje meg a dolgot, aki felismerte, hogy korábban édesanyjától ugyanezen indokkal próbált meg pénzt kicsalni a férfi.
A csalót első fokon a Salgótarjáni Járásbíróság 200 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, a Salgótarjáni Járási Ügyészség azonban fellebbezett a döntés ellen, mert a vádhatóság álláspontja szerint a bűncselekmények gépjárművel történő üzletszerű elkövetése a közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását is indokolttá teszi. A Balassagyarmati Törvényszék az ügyészségi állásponttal maradéktalanul egyetértve súlyosította a büntetést: 150.000 forint pénzbüntetésre, valamint 8 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű férfit. A döntés jogerős.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.