2022.09.25, 06:50
Önmagát buktatta le az ittas sofőr

Minden szempontból rossz gondolat részegen autóba ülni. Fura dolgokat tehet az elvarázsolt ember.

A Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint, a Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki közlekedési konfliktusa miatt hívta ki a rendőröket, akik megállapították, hogy ittasan vezetett. A vádirati tényállás szerint a vádlott 2022 júniusában gépkocsijával nem tudott kiállni egy zsákutcából az ott parkoló motorosok miatt.

Emiatt a motorosok és közte egy vita alakult ki, ennek lezárásaként a motorokkal az útból elálltak. A férfi ennek ellenére bejelentést tett a rendőrségen a motorosok miatt, mert az autójával állítása szerint továbbra sem tudott kiállni, illetve véleménye szerint a motorosok kábítószer hatása alatt álltak. A bejelentést követően a férfi a gépkocsijába ült, majd elhajtott.

Mivel a bejelentést a motorosok is hallották, ezért megvárták a kiérkező rendőröket, akiknek elmondták, hogy a bejelentő már gépkocsijával elhajtott és szerintük ittas állapotban volt. Ezt követően a rendőrök a bejelentő után mentek, megállították, majd igazoltatták. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a férfi ittasan vezetett, ezért a helyszínen jogosítványát elvették és bevonták. Az elkövető cselekménye az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének a megállapítására alkalmas.

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14