Egy ügyészségi vizsgálat fényt derített egy olyan céghálózatra, amelynek a tagjai igen jelentős, eddig több, mint 2,5 milliárd forint összegű úthasználati díj és pótdíj tartozást halmoztak fel.
A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az ügyészség felderített egy céghálózatot, amely különféle visszaéléseket követett el folyamatosan, szinte „hivatásszerűen”. Az úthasználati díjat, illetve a pótdíjat a fizetős utak használatáért kell megfizetni, azonban az ezeknek a cégeknek a tulajdonában lévő gépjárművek után ennek rendre nem tettek eleget. A cégháló tulajdonában lévő gépjárművekkel nagyon sok esetben gyorshajtásokat is elkövettek (a büntetéseket sem fizették be), nem fizették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, illetve tehergépjárműveket terhelő útdíjfizetésnek sem tettek eleget. Ezzel összesen közel 400 millió forintos közigazgatási bírságot gyűjtöttek össze, amelyet szintén nem fizettek be.
A rendelkezésre álló adatok szerint papíron sok ezer gépjármű került az érintett cégek tulajdonába. A gépkocsik tényleges használói viszont a hatóságok elől rejtve maradhattak. Volt olyan cég, amely papíron egymaga több, mint 2000 gépjárművel rendelkezett. A cégek ugyanazon, néhány emberből álló személyi körhöz tartoztak. Az elkövetők arról is gondoskodtak, hogy a háttérben maradjanak, voltak olyan cégek, amelyeknek az ügyvezetője ingyen, vagy néhány ezer forintért vállalta az ügyvezetőséget, valójában azonban semmit nem tudott a cégről. Ezáltal a cégek rendre fel tudták halmozni a hatalmas tartozásaikat.
Az elmaradt díjakat a NAV adóhatósági végrehajtás útján, valamint az útdíjfizetési szolgáltató szedi be. Amennyiben ez eredménytelen, akkor a meg nem fizetett díj a költségvetésben jelentkezik hiányként. Ennél is jelentősebb azonban az a veszély, amely az autópályákon és autóutakon közlekedőket éri-érte azáltal, hogy olyanok is részt vesznek mellettük – kötelező felelősségbiztosítás nélkül – a forgalomban, akiket nem tart vissza a gyorshajtásért kiszabható bírság sem, úgy vezetnek, hogy részükről szabadon, retorzió nélkül áthágható minden KRESZ-szabály.
Az ügyészség közérdekvédelmi feladatai közzé tartozik a szabálysértési eljárások törvényességi ellenőrzése. A Budakörnyéki Járási Ügyészség e feladatának ellátása körében figyelt fel a céghálóra, és a rendőrséggel együttműködve megkezdte ezek vizsgálatát. Az összegyűjtött adatok alapján az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség nyomozás elrendelése, valamint cégbírósági eljárás kezdeményezése iránt intézkedett.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.