2022.09.19, 17:45
Környezetszennyező autókat keresnek

Közúti környezetvédelmi ellenőrzést tartanak a hatóságok a héten.

Harminc helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik szeptember 19-től 23-ig, azaz péntekig Budapesten és három megyeszékhelyen – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A közúti közlekedési környezetvédelmi akció során a fővárosban naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig egy-egy helyszínen végeznek kitereléses közúti ellenőrzést a kormányhivatalok. A műszaki vizsgálóállomásokon is alkalmazott technológiákkal a benzinmotoros járműveket gázelemzővel, a dízelmotorosokat füstölésmérővel vizsgálják, sőt idén részecskeszámmérésre alkalmas eszközzel bővül a műszerpark. A szemrevételezéssel főként a szivárgásokat, a környezetre káros meghibásodásra utaló nyomokat vagy akár szabálytalan módosítás jeleit figyelik az ellenőrök.A negyedszázados múltra visszatekintő közúti közlekedési környezetvédelmi akció az európai mobilitási hét állandó magyarországi kísérőprogramja.

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14