Második Világháborús bomba kiemelése és elszállítása miatt lesznek korlátozások a fővárosban.
Egy II. világháborús bombát találtak a Duna fővárosi szakaszán, a Lánchíd és az Erzsébet híd között. A robbanószerkezet kiemelése miatt szeptember 12-én, hétfőn a hatóságok 8:30 és 9:30 között kiürítik a területet, majd 13:00-ig jelentősen korlátozzák a forgalmat mind a pesti, mind a budai oldalon. A korlátozás a közösségi közlekedést is érinti.
Közúti korlátozások
Előreláthatólag 8:30-tól 13:00-ig lezárják a Budai alsó rakpartot a Erzsébet híd és a Halász utca között, a Pesti alsó rakpartot a Szabadság híd és a Lánchíd között, illetve a Lánchíd utcát, ezek mellett a környező mellékutcákban is korlátozásokra kell készülni.
Közösségi közlekedési változások
Előreláthatólag 10:00-tól 13:00-ig: a 2-es, a 2B és a 2M villamosok két szakaszon, a déli végállomások és a Boráros tér, illetve a Széchenyi István tér és a Jászai Mari tér között járnak; a 19-es villamos két szakaszon, Kelenföld vasútállomás és a Döbrentei tér, illetve a Batthyány tér és a Bécsi út/Vörösvári út között jár; a 41-es villamos módosított útvonalon, a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő között a Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Margit körút útvonalon jár; a 105-ös autóbusz Budán módosított útvonalon, a Lánchíd utca helyett az Attila úton és a Krisztina körúton közlekedik; a 105-ös és a 178-as autóbuszok Pesten a Gyöngyösi utca felé a Petőfi Sándor utcán, Buda felé a Kiskörúton járnak.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.