2022.09.02, 09:11
Drágult az üzemmanyag a németeknél

Drágult az üzemanyag Németországban az állami kedvezmény kivezetése után.

Emelkedett és ismét meghaladta a literenkénti 2 eurós (800 forint) határt az üzemanyagok ára Németországban csütörtökön, a nyári hónapokra biztosított állami kedvezmény megszüntetése után – jelezte az MTI. A német autósok legnagyobb érdekvédelmi szervezete, az ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil-Club) 400 berlini, müncheni és hamburgi töltőállomásról csütörtök reggel begyűjtött adatok alapján azt közölte, hogy az üzemanyagárak jelentősen emelkedtek az egy nappal korábbihoz képest. A 95-ös benzin literenkénti átlagos ára 2 euró fölé ugrott, míg szerdán mindenütt 2 eurónál kevesebbet kellett fizetni érte. A dízel már szerdán is több mint 2 euróba került, csütörtök reggel 2,10 és 2,30 euró között volt az ára.

A szövetségi kormány az üzemanyagok árába beépülő energiaadót csökkentette a legfőbb autózási szezonnak számító június-augusztusi időszakra. A kedvezmény megszűnése a szuperbenzinnél literenként 35,2 centes, a gázolajnál 16,7 centes áremelkedéssel járhat. Az adókedvezmény visszavonásának hatását még nem lehet pontosan felmérni, mert a töltőállomások üzemeltetői szerdáig a kedvezményes adókulccsal vásároltak, így egyelőre akár a korábbi áron is kínálhatják az üzemanyagot.

Szintén a nyári hónapokra szólt a kedvezményes, 9 eurós helyi és regionális havi közlekedési bérlet, amelyből három hónap alatt több mint 52 millió darab kelt el. Ennek megszűntével a szeptemberre szóló bérlet már a korábbi áron, Berlinben például 86 eurórért kapható. Azonban a tartományi rangú főváros kormányzata bejelentette, hogy az október-decemberi időszakra ismét kedvezményes árú bérletet vezetnek be. Várhatóan más tartományok is így tesznek.

A szövetségi kormány is dolgozik egy újabb csomagon, amely az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozását szolgálja. Az első kettő – együttvéve bő 30 milliárd eurós – csomag után az év hátralévő időszakára legfeljebb 10 milliárd eurós, jövőre pedig legalább 10 milliárd eurós tehercsökkentést jelentő intézkedéscsomag várható. Németországban a háztartásoknak az energiahordozók világpiaci árának robbanásszerű emelkedése miatt az idén miden korábbinál többet kell fizetniük a fűtésért, az áramért és az üzemanyagért. A benzin és a dízel ára az idén lépte át először a literenkénti 2 eurós határt, míg tavaly általában 1,30-1,40 euró körül volt.

 

Obb 30ev 2

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.