2022.08.31, 08:11
Vezetéstámogató rendszer villamosba

Éves szinten egymillió kilométerre vetítve 2,3 balesetet okoznak villamosok Budapesten.

Tavaly 365 balesetben volt érintett villamos, ezek közül 47 volt „sajáthibás esemény”, és három balesetben történt személyi sérülés – mondta el Borbás Péter, a BKV villamosüzem-igazgatója. A balesetek számát csökkentené a BKV, ezért két Tatra villamosba szereltek be a Bosch által kifejlesztett akadályra figyelmeztető rendszert. A rendszert több európai országban és Debrecenben is használják, a gyártó cég állítása szerint felére csökkent a villamos részvételével történő balesetek száma az alkalmazóknál.

A fővárosban fél éve tesztelik a biztonsági eszközt, a két tesztvillamos a 41-es vonalon jár, Budán. A rendszer kamera- és radarszenzorral működik. Az ütközéselkerülő rendszert minden sínpályára egyedileg kalibrálják. A kamerarendszer figyeli a villamospálya környezetét, felméri a mozgásokat, a rendszer megpróbálja előre jelezni az esetleges veszélyhelyzeteket. A radarral a sínpályát figyelik, ez maximum 70-80 méter távolságból képes az akadályok észlelésére. Amikor a rendszer akadályt észlel, akkor hangjelzéssel jelez a villamosvezetőnek, aki így időben megkezdheti a fékezést. A technológia kifejlesztésében a Bosch budapesti fejlesztési központja is részt vett, a rendszer szenzorjait és kameráit a vállalat hatvani telephelyén gyártják.

A BKV közlése szerint a tesztidőszakban a rendszerrel felszerelt villamos „több ezer” kilométert tett meg. A két Tatra villamosra szerelt rendszer az első útján több mint tíz esetben jelzett, de az elmúlt három hónapos tesztidőszak során közel ezer jelzést jegyeztek fel. A kiértékelés szerint „több mint ötszáz” esetben segített a rendszer a járművezetők figyelmének megerősítésével csökkenteni a kockázatokat a mindennapi közlekedésben.

 

Obb 30ev 2

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.