Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút Székesfehérvár-Balatonakarattya közti szakaszát.
A Budapest-Balaton (BUBA) kerékpárút újabb 27,4 kilométer hosszú szakasza Székesfehérvártól Balataonakarattyáig húzódik, és majdnem az utolsó az útvonal teljes, mintegy 108 kilométeres hosszából. A teljességhez egy rövid szakasz hiányzik csak, mert ugyan júniusban forgalomba helyezték a Budapesttől Etyekig tartó szakaszt, azonban Biatorbágyon nyomvonalviták miatt népszavazást is kiírtak, így az ottani átadás elhúzódott. (A biatorbágyi útszakasz nyomvonaláról megegyezés született, a végleges kerékpárút elkészültéig ideiglenes útvonalon vezetik át a bringásokat a településen).

A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, a maga is aktív kerékpáros Révész Máriusz elmondta, hogy mint 5 milliárd forintot fordítottak a Budapest-Balaton kerékpárút megépítésére. Elmondása szerint kényelmesen 2-3 nap alatt megközelíthető így kerékpárral Budapestről a magyar tenger. Amúgy a magyarországi útszakasz része az EuroVelo 14 nevű európai kerékpárút hálózatnak, amely a Boden-tavat Debrecennel köti össze.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.