Az Jövő Mobilitása Szövetség tanácsokat ad az elektromos autóval történő kalandozásokhoz.
Átlag napi 70-100 kilométert tesznek meg a legtöbben a hétköznapokon az elektromos autójukkal, általában bevásárlásra, munkába járásra, illetve a gyerek szállítására használják, külföldre még kevesen utaznak vele – ismertette a Jövő Mobilitása Szövetség. Az európai utazásokkal kapcsolatban a szövetség közölte, minél északabbra utazik valaki elektromos járművével, annál sűrűbb a töltőállomások hálózata: Norvégia és Hollandia jár az élen, ezekben az országokban két töltőállomás között 120 kilométernél nemigen kell nagyobb távot megtenni. Svájcban sem valószínű, hogy töltés nélkül marad valaki: az ország összes nevezetességét magába foglaló, több mint 1600 kilométer hosszú Grand Tour of Switzerland túraútvonal elektromos autóval teljes hosszában bejárható. A közlemény szerint ugyanakkor délen már sanyarúbb a helyzet: a szövetség ajánlása szerint a déli országokban mindig érdemes figyelni a hatótávra és a következő töltési lehetőségre. Magyarországon 2021 végén 1880 nyilvános töltőberendezés volt üzemben, ami 33,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A töltőállomások nagy számban az autópályák mellett találhatók, harmaduk Budapesten, és a Balaton térsége is jól ellátottnak tekinthető a szövetség adatai alapján.
A szövetség szerint a külföldre utazóknak is jó kiindulási pont lehet a plugshare.com weboldal és alkalmazás: itt töltést indítani ugyan nem lehet, de naprakész információkkal szolgálnak az oldalon, ellenőrizni lehet, hogy üzemkész-e a töltő, használták-e azt a megelőző néhány napban. A Mobiliti applikációja itthon az egyik legelterjedtebb, amelyben jól lehet keresni, valamint több más szolgáltató berendezéseit is lehet látni, hasonlóan az drivE.ON applikációhoz. A szövetség szerint arra érdemes figyelni, hogy egy-egy szolgáltató appjában a többi szolgáltató töltőivel kapcsolatos információk nem mindig naprakészek, és a töltés indításához előzetes regisztráció és a bankkártya adatok megadása szükséges. A legtöbb applikációban előzetes helyfoglalás ugyan nem lehetséges, de az adott pillanatban a foglaltságot nyomon lehet követni. Ugyanakkor több kisebb szolgáltatónál is lehet időpontot foglalni, illetve akár más szolgáltató RFID kártyáját használni egy regisztráció után.
A szövetség szerint az egyik alapszabály, hogy 20 százalék alá ne essen az elektromos autók akkumulátorának töltöttsége, és csak egyszer-egyszer töltsék 80 százaléknál jobban fel a tulajdonosok. Közölték azt is, hogy a villámtöltés (egyenáramú vagy DC töltés) percekben mérhető, általában 20-60 percig tart az akku méretétől és a töltöttségtől függően. Ha azonban valaki a gyorstöltést – váltakozó áramú vagy AC töltés – választja, akkor számoljon azzal, hogy több órát is igénybe vesz a művelet.
A közleményben figyelmeztetnek arra is, hogy a pár éve még megszokott ingyenes töltés már nem jellemző, elvétve találni ilyen helyeket, és ott sorban állásra lehet számítani. A Jövő Mobilitása Szövetség szerint érdemes azt is figyelembe venni, hogy klímával, több utassal és csomaggal megrakva nagyobb fogyasztással kell számolni az elektromos autók esetében is, ráadásul nem árt tudni, hogy ezeknél a fogyasztásnövekmény nagyobb, mint a hagyományos autók esetében. Sokan nem tudják, hogy a hűtés például 20 százalékkal is csökkentheti a hatótávot.

Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
