Gerinctörést és léprepedést okozott barátainak egy felelőtlen sofőr.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt fogházbüntetést indítványoz egy 31 éves salgótarjáni férfival szemben, aki a gyorshajtásával igen komoly sérüléseket okozott barátainak. A vád szerint a férfi 2021. november 19-én, éjjel, Salgótarjánban 95-105 km/óra sebességgel vezette gépkocsiját. Az autó a nedves úttesten megcsúszott, felhajtott a járdára, majd egy portaépületnek ütközött.
A balesetben az elől ülő utasnak mellkasi zúzódásos és töréses sérülései keletkeztek, a jobb hátsó ülésen ülő fiatal kirepült az utastérből és több háti- és nyakcsigolyája is eltörött, a bal hátsó utasnak pedig el kellett távolítani a balesetben megsérült lépét. A sofőr sem úszta meg komolyabb sérülések nélkül: több bordája, a mellkas- és a koponyacsontja is eltörött, valamint agyvérzést is szenvedett. A baleset oka az volt, hogy a vádlott a megengedett sebességet jelentősen túllépte, ugyanis ha 50 km/óra sebességgel hajt, a gépkocsi nem veszítette volna el a stabilitását és nem ütközött volna az épületnek.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség ezért maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot ellene a Salgótarjáni Járásbíróságon. Ebben – vádlotti beismerés esetére – 1 év fogházbüntetés és 5 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a 367.209 Ft bűnügyi költség megfizettetésére is. A jármű utasai nem csatolták be biztonsági öveiket. Emiatt zuhant ki a gerinctörést szenvedő utas az autóból, és ugyancsak emiatt a rendőrség mindhármuk ellen közigazgatási eljárást kezdeményezett.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.