2022.07.28, 11:15
Új alkalmazás indult kerékpárosoknak

Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető alkalmazása, a "Kerékpárosbarát".

A MAKETUSZ közleménye szerint az új applikáció tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, útvonalakat kezdőknek és haladóknak egyaránt. Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője a közleményben elmondta: az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából a szövetség koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását és működését. Azon dolgoznak, hogy létrejöjjön az országos lefedettségű hálózat, amelynek tagjai kielégítik a kerékpáros túrázók igényeit, magas minőségű szolgáltatást nyújtanak és ezáltal több vendéget, magasabb bevételt érhetnek el.

A hálózathoz mindazon szolgáltatók csatlakozhatnak, akik kerékpárosbarát szemlélettel fogadják a biciklizőket, ezen felül megfelelnek az egyes szolgáltatástípusokra vonatkozó kötelező, illetve opcionális kritériumoknak. A hálózat tagjainak listája a MAKETUSZ honlapja mellett az új applikációban is szerepel, amely „Kerékpárosbarát” néven mind a Google Play áruházból, mind az App Store-ból ingyenesen letölthető android és ios alapú készülékekre egyaránt. Az applikációt folyamatosan bővítik és fejlesztik – ismertette Coates Ádám.

Obb 30ev 2
Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14