Ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend a Hungaroring versenypálya környezetében. Az is készüljön erre, aki csak arra jár és nem megy ki a versenyre.
Idén július 29. és július 31. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját a Hungaroringen. A rendezvényhez kapcsolódóan a Magyar Közút közlése szerint forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. A verseny ideje alatt az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán a közlekedők hosszabb menetidőre számíthatnak, különösen szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, a boxutca látogatás idején. A Budapest felé vezető irány forgalma várhatóan szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között fog jelentősen megnövekedni. A torlódások elkerülése érdekében vasárnap délután az autópályán Budapest felé közlekedőknek, Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat érdemes választaniuk.
A versenyre látogatók a versenypályát az M3-as autópályán a 19-es kilométerszelvénynél lévő „Hungaroring” csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni. A VIP-vendégek részére az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán a 13–18-as kilométerszelvények között a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a szakemberek, ezen keresztül csak ők közelíthetik meg a versenypályát. Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj fizetése ellenében vehető igénybe.
Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felől az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi, valamint a 19-es jelzésű csomóponton át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve az autópályák felett található változtatható jelzésképű táblák fogják jelezni. Fontos tudni, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.
A verseny befejezését követően a 19-es kilométerszelvénynél lévő csomóponton át, valamint a mogyoródi csomópontnál is rá lehet hajtani az M3-as autópályára. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, a versenypálya körüli utak mihamarabbi kiürítéséhez a közlekedők mindenképpen kövessék a hatóság utasításait. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a Hungaroring és környékére vonatkozó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.