2022.07.25, 08:04
Előzött, majd büntetőfékezett

Egyre keményebb ítéletek kiszabásával kell számolniuk a büntetőfékező autósoknak. (Videóval).

A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy másik autóst, annak egy korábbi manővere miatt. A 26 éves vádlott 2021 júliusában Csurgó belterületén kezdte meg a sértett előzését, amelynek során észlelte, hogy a sértett az autóját – a saját forgalmi sávján belül maradva – kis mértékben a terelővonal irányába kormányozta. Bár a sértett szinte azonnal visszatért az eredeti nyomvonalára, az előzést befejezve a vádlott úgy kanyarodott vissza a sávjába, hogy a sértett autójától csak minimális távolságot tartott, és a saját autóját forgalmi ok nélkül gyorsan, egymást követő két alkalommal is intenzíven fékezte, amelynek következtében a sértett vészfékezésre kényszerült. A férfi ezt követően elhajtott a helyszínről, azonban a sértett feljelentése, valamint a fedélzeti kamera felvételei alapján a nagyatádi rendőrök rövid időn belül azonosították az elkövetőt. A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. Az eseményeket a sértett autójában felszerelt fedélzeti kamera rögzítette.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14