Három embert gázolt el, de nem állt meg, hanem továbbhajtott a szabályszegő autós.
A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki először három személyt ütött el gépkocsijával, majd egy szembe közlekedő autónak is nekiment, de egyik esetben sem állt meg. A vádirat szerint 2020 júliusának végén az elkövető az éjszakai órákban vezette autóját Felsőnyáregyháza lakott területén. Mivel nem megfelelő sebességet választott, így nem tudta követni az út vonalvezetését. Haladása során így letért a jobb oldali útpadkára és elütötte az ott gyalogosan, egymás mögött közlekedő három sértettet. Mindhárom gyalogos megsérült. Egyikük könnyebb, másik súlyos, a harmadik pedig maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A férfi a baleset után nem állt meg, továbbhajtott. Ezt követően Felsőnyáregyháza lakott területén kívül az úttest bal oldalára áttérve haladt. Ezt észlelte a szembe közlekedő autós és az ütközés elkerülése érdekében félreállt. Az elkövető nem korrigálta a járműve pályáját és így annak visszapillantó tükrével a félreállt autó tükréhez hozzáért. Ekkor sem állt meg, hanem továbbhajtott. A félreállt autós a férfi után fordult, majd őt megállította és közölte, hogy rendőrt hív. Azt azonban a férfi nem várta meg, hanem elhajtott Csévharasztra. Ott egy zsákutcába kanyarodva nem tudott tovább haladni, így az autóját hátrahagyva gyalogosan elmenekült. A Budakörnyéki Járási Ügyészség a férfi ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és három rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.