150 új autóbusz áll forgalomba Budapesten a jövő évben.
Százötven új autóbuszból álló flotta áll forgalomba jövőre a fővárosban: 2023 májusától 75 szóló és 75 csuklós, klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű szolgálja az utasok kényelmét – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A 150 új autóbusz a lejáró járatüzemeltetési szolgáltatási szerződések megújítását célzó eredményes közbeszerzések alapján állhat forgalomba. Az új járművek üzemeltetésére a nyertes ajánlattevő a ArrivaBus Kft. volt, a személyszállítással foglalkozó vállalat július 8-án írta alá a megrendelésről szóló szerződést a BKK-val.
A 75 szóló MAN Lion’s City 12C és 75 csuklós MAN Lion’s City 18C típusú klimatizált, alacsonypadlós jármű több ütemben kezdi meg a szolgáltatást Budapesten. Az új buszoknak köszönhetően javul a fővárosi közösségi közlekedés színvonala, elsősorban az észak-budai és észak-pesti, valamint a kelet-pesti kerületekben – így a III., a IV., a XIII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben – továbbá a 100E repülőtéri járaton – írták. A tájékoztatás szerint az új autóbuszok megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak, Euro 6e dízel besorolásúak, és kialakításukkal segítik az idősebb utasokat, illetve a mozgáskorlátozottakat vagy a babakocsival közlekedőket. A járművek kihajtható rámpával és nagyméretű utastájékoztató monitorokkal rendelkeznek, valamint az utasok biztonságérzetét növelő fedélzeti kamerarendszerrel vannak felszerelve. A forgalomba álló kétajtós szóló és háromajtós csuklós autóbuszokon az eddigi típusokhoz képest több mint 10 százalékkal több ülőhely áll az utasok rendelkezésére.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.