Ezen a hétvégén még lezárják a gépjárműforgalom elöl a pesti alsó rakpartot, azonban utána jó ideig szakítanak ezzel a gyakorlattal a fővárosban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy június 18-19-én, azaz szombaton és vasárnap az eddigi gyakorlat szerint a gyalogosok, a kerékpárosok, a rolleresek használhatják csak az úttestet a Margit híd és a Közraktár utca közötti pesti alsó rakpart szakaszon. Ide péntekről szombatra virradó éjszakától egészen vasárnap 23 óráig nem hajthatnak be a gépjárművek. Azonban június 20-ától a budai alsó rakpart egy szakaszának lezárását igényli a Lánchíd korszerűsítése, így június 20-tól, azaz jövő hét hétfőtől augusztus közepéig lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől. Ez elég súlyosan fogja érinteni a budapesti közlekedést, ezt enyhítendő a pesti alsó rakparton ebben az időszakban a hét minden napján, így hétvégente is lehet majd gépjárművel közlekedni.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.