2022.06.13, 11:40
Ez a jó irány

A múlt héten a megelőző időszakhoz képest a közúti balesetek száma, és a halálos áldozatok száma is jelentősen csökkent.

Akár mintahétnek is nevezhetnénk a június 6-val induló hetet. Amiért mégsem hívjuk annak, hogy ugyan a hatóságok tudomására jutott balesetek száma jelentősen visszaesett, összesen 1197 jelentett eset történt, azonban ez még mindig magas szám. A korábbi évek tapasztalatai szerint a legnyugodtabb hetekben a balesetek száma 700-800 körülire alakul, ehhez képest sok a múlt heti, azonban a megelőző hetekben feljegyzett 1400-1500 esethez képest pedig kedvezőbb.

A múlt heti balesetekben 195 ember szenvedett könnyű-, és 70 ember súlyos sérülést – mindkét mutató szintén csökkenő tendenciát mutat. Haláleset két balesetben történt, 1-1 ember vesztette az életét. Még ez is sok, de mégsem 10 fölötti érték, amelyet a tavasz hetei mutattak. Részben rajtunk, közlekedőkön is múlik, hogy ezt a csökkenő tendenciát fenntartsuk, kérjük legyenek türelmesek egymással és tartsák frissen a vezetői tudásukat.

A múlt heti első halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset június 7-én történt. Rajka közelében az M15 autópálya jobb pályatestén délután egy 50 éves férfi személygépkocsival hátulról nekiütközött az előtte forgalmi ok miatt álló, egy 35 éves külföldi férfi által vezetett járműszerelvény hátuljának. A személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

A második, és egyben utolsó múlt heti halálos baleset Pest megyében, Tápiószecső közelében június 8-án történt. Nyolcadikára virrad éjszaka a 31106. számú út és a 31. számú főút kereszteződésében egy 29 éves férfi személygépkocsival egy balra ívelő útkanyarulatban az úttestről jobbra lehaladt egy bokros területre, majd a kocsi a levegőben megpördült és a bal oldalára esett. A balesetben a személygépkocsi utasa, egy 27 éves nő a helyszínen meghalt. A sofőr és másik utasa, egy 27 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.

 

Obb 30ev

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.