2022.05.30, 13:58
Roliparkolók a fővárosban

Háromszáz mikromobilitási pontot, új nevén Mobi-pontot alakítottak ki Budapest több belső kerületében a kölcsönzött kerékpárok és elektromos rollerek elhelyezésére.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke elmondta: a fővárosi önkormányzat a kerületekkel együttműködve azért hozott létre Mobi-pontokat, hogy rendezett és kényelmes lehetőséget tudjanak biztosítani a kölcsönzött kerékpárok és elektromos rollerek tárolására.   Balogh Samu közölte, hogy nagyon sok panasz érkezett arról, hogy szerteszét hagyják a kölcsönözhető elektromos rollereket az emberek. A fővárosi vezetés támogatja, hogy ezeket az eszközöket használják Budapesten, azonban teljesen jogos az az igény, hogy erre rendezett formát találjanak; ezt szolgálják a Mobi-pontok, amelyekből eddig háromszáz készült el. Az érintett kerületek bírságot szabhatnak majd ki a nem kijelölt helyeken parkoló mikromobilitási eszközök után. A tájékoztatás szerint a következő időszakban még legalább ennyi Mobi-pontot alakítanak ki, a cél az, hogy ezek az egész városban megoldást nyújtsanak a rolik elhelyezésére. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy a Mobi-pontok már elkészültek, a használatukra vonatkozó szabályozás júniusban lép életbe, majd a kerületek kötnek szerződést a szolgáltatókkal, amelyeknek az applikációiban megjelennek majd a létrehozott Mobi-pontok. A kerületek hatósági szerződés keretében szankcionálni fogják a nem a kijelölt helyen letett eszközök után a szolgáltatókat, azok pedig nyilván továbbhárítják majd a felhasználókra.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14