2022.05.05, 07:56
Már híd a híd harmadik pályája is

A három pályás hídból az első megépült pályán 2021. április 25-én, a másodikon 2021. december 11-én indulhatott meg a vasúti forgalom. Hamarosan a harmadik új hídszerkezetet is átadják.

Május 4-én beemelték a Déli összekötő vasúti Duna-híd új, harmadik pályájának az utolsó hiányzó szerkezeti elemét, az úgynevezett zárótagot. Ezután következhetnek a vasúti szakági és egyéb, befejező munkák, majd augusztus elején próbaterhelést végez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata. A sikeres próbaterhelést követően, a Déli körvasút részeként építendő harmadik vágány elkészültéig a vasúti forgalom ezen a legújabb és a középső szerkezeten halad majd.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság beruházásában oldották meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 36 087 028 636 Ft értékben. A Déli összekötő vasúti Duna-hidat a Déli Körvasút fejlesztésének részeként építették át.

A Déli Körvasút, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közös fejlesztésének a célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson, és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentőségű vasútfejlesztés Budapest belső területén jó 100 éve nem történt.

2205 Deliosszekotot 2

Hosszú évtizedek óta ez az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatkövetéssel az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja. A fejlesztéssel a szakaszon az elővárosi vonatok 8-10 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, a budaörsi és a környező budai agglomerációt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Népligetet Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval. A vasúti közlekedés tehermentesítheti a közúti közlekedést, így Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.

 

Obb 30ev

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.