A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt okozott halálos közúti balesetet.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az eljáró ügyészség vádirata leírja, hogy egy nő 2019. augusztus 16-án, éjjel céltalanul autózott, jóllehet kimerült volt, így a vezetésre nem tudott koncentrálni. A sebességkorlátozást jelentősen túllépve, 145 km/óra sebességgel hajtott a 43-as főúton, két kistelepülés között. Közlekedése során fokozatosan áttért a bal sávba, ahol szemből szabályosan érkezett egy autó. A jármű sofőrje már hiába fékezett, a balesetet nem tudta elkerülni. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a nő autójának motorblokkja és mindkét jármű első futóműve is kiszakadt a helyéről.
A biztonsági öv nélkül vezető sértett a felfúvódó légzsáknak csapódása miatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A becsatolt övvel utazó utasának 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülései lettek. A baleset következtében a nő is maradandó fogyatékosságot eredményező módon megsérült.
A balesetért a felelősség a nőt terheli, aki közlekedése során több közlekedési szabályt is megszegett, ugyanakkor amennyiben a sértett biztonsági öve be lett volna csatolva, nem szenvedett volna halálos sérülést. A járási ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett fogházbüntetés valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádiratban. A terhelt bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.